imago mundi (lat.): „Olyan ábra, amely a világmindenség képmása, s annak lényegi összefüggéseit sűríti egy képbe." (Idegen Szavak és Kifejezések Szótára) A ZENEKAR Az IMAGO MUNDI zenekart 2003-ban Veress Gábor Csaba gitáros-zeneszerző és Pénzes Matild énekesnő alapította. Az együttes sajátos zenéje az akusztikus megszólalást a modern hangzásokkal ötvözi; egyaránt merít az európai klasszikus zenei hagyományokból, a jazzbol, népzenébol, egyszóval mai zene. A dalszövegeket Béres Diána, Bornai Tibor és Molnár Ottilia írja. Az együttes 2006. decemberében készített „Másik valóság” című maxi lemeze négy dalt tartalmaz és bemutatására a Természetgyógyász Magazin jubileumi karácsonyi rendezvényén került sor, akkor még nem a végleges zenekari felállásban. Matild és Gábor 2007 tavaszán ellátogatott Dél-Indiába, s az ott szerzett élmények és zenei tapasztalatok is beépültek zenéjükbe. Hazatérésüket követően összeállt a zenekar, immár a jelenlegi tagokkal és a nyár során elkezdődtek az együttes önálló koncertprogramjának próbái. 2007. őszétől kezdtek koncertezni és zenéjüket megismertetni a nagyközönséggel a médián keresztül is. 2007-es karácsonyi koncertjükre az IBS színpadán került sor. A műsor meghívott művészvendégei Bornai Tibor és Szirtes Edina (hegedű, tangóharmónika) voltak. Az előadásról a Duna TV koncerfilmet készített. A zenekar életében a következő fontos lépés az első nagylemez elkészítése lesz, melynek munkái 2008. január végén kezdődnek. | | Pénzes Matild | | Zeneiskolai klasszikus énektanulmányait követően 18 évesen Toldy Mária musical stúdiójába jár, majd 23 éves korában Sík Olga tanítványa lesz. 15 éves kora óta áll színpadon. Első televíziós énekversenye 1993-ban volt, majd ezt követően több verseny győztese, ill. helyezettje (Pop-rock Fesztivál, Kifutó, Janis Joplin énekverseny, Sztárkereső stb.). Mindig a legjobbak között szerepel: olyan veleszületett tehetség, akinek hangi adottságait, művészi kifejezőkészségét és karizmatikus egyéniségét a közönség és a zenész szakma egyaránt elismeri. Bár különféle műfajokban (jazz, rock, pop, experimentális zene) és megannyi formációkban játszott, az igazi áttörés váratott magára. 2003-ban - Veress Gáborral való találkozását követően - felhagy minden más zenei próbálkozással és tehetségét kizárólag az IMAGO MUNDI-nak szenteli. Itt találja meg azt a zenét és emberi közösséget, melyre egész életében vágyott. Matild jelenleg is képezi magát: klasszikus éneket, valamint népdaléneklést tanul Péter Anikónál. | | | | | | Veress Gábor Csaba | | 6 éves korától furulyázni, fuvolázni, majd zongorázni tanul Hajdúszoboszlón és Debrecenben. 16 éves korától a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke, klasszikusgitár szakon. Mivel a klasszikus zene mellett a „könnyű” műfaj is vonzza, játszik rock, jazz-rock és latin zenei formációkban, Debrecenben és Budapesten. Ezek közül a legismertebb a Latin Combo Band, ahol sok kiváló muzsikussal játszik együtt. Ekkoriban kezd saját dalokat írni, melyekből Gerendás Péter és Falusi Mariann közreműködésével születik néhány ígéretes demo, ám Gábor élete más fordulatot vesz, és így hosszú zenei szünet következik. 2003-ban kezdi újra, az IMAGO MUNDI-ban. | | | | | | Antoni Arnold | | 7 éves korában kezd autodidakta módon gitározni és 16 éves korára a legismertebb gitárvirtuózok darabjait játssza: tökéletesen. Játékára, kivételes tehetségére és egyéniségére felfigyel Szekeres Tamás, akinek ajánlására Arnold Budapestre költözik. Itt elismert és keresett session gitárossá válik. Játszik Somló Tamás, Téli Márta, Nagy Edmond, Nikola Parov, Bíró Eszter és mások lemezein, zenekaraiban és produkcióiban. A klasszikus zenében mestere Eötvös József Liszt- és Artisjus-díjas gitárművész, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémia tanára. A színpadi és stúdiózenélés mellett Arnold gitártanítással is foglalkozik. | | | | | | Földes Gábor | | Klasszikus zenei tanulmányait követoen szerb-, román- és magyar népzenét játszó folk-együttesekkel koncertezik Európa-szerte, majd jazzkurzusokon tanul itthon és Franciaországban. Sokoldalú zenész, aki nemcsak basszusgitárosként (Volvox, Crystal, Jeff Porcaro Emlékzenekar, Fabula Rasa) és bogosként (Kurina Quartet, Storyville Dixi Band, stb.), hanem zeneszerzőként (Szegedi Kortárs Balett, Volvox, animációs és reklám filmek) és hangmérnökként is méltán elismert. | | | | | | Kertész Ákos | | Zenei tanulmányait 6 évesen kezdi a szentesi Állami Zeneiskolában, zongora szakon. 9 évesen kezd komolyan foglalkozni az ütőhangszerekkel és ettől kezdve két főtanszakosként tanul. 1997-ben a szegedi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán ütőhangszer-tanár és kamaraművész diplomát szerez, majd 1999-ben ütőhangszeres szóló-művész és művész-tanári diplomát kap. Közreműködik számos televízió, rádió és lemezfelvételen, fesztiválon, kortárszenei koncerten, ősbemutatókon lép fel szólóban és együttessel egyaránt. Mindig is közel állt hozzá a jazz, a folk, a blues, valamint a contemporary és a world-music. Ákos kiváló hangszeres előadómuvész, de emellett több műfajban otthonosan mozgó zeneszerző és hangszerelő. Néhány gyönyörű magyar népdalfeldolgozása az IMAGO MUNDI repertoárján is szerepel. Ákos jelenleg a szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola ütőhangszeres művész-tanára, továbbá magántanár, aki a tanítás mellett többféle stílusban és formációban is zenél. | | | | | | Czirják Zoltán | | Kürtművész, a KLTE Zeneművészeti karán szerez tanári diplomát, ugyanakkor vonzódik a a billentyűs hangszerekhez, így zongorát és templomi orgonát is tanul. A diploma után a debreceni Kodály Zoltán Szakközépiskola és a KLTE Zeneművészeti Kar kürttanárjaként dolgozik évekig. Jelenleg inkább a könnyűzenével áll "szorosabb” kapcsolatban: az elmúlt években elismert billentyűssé vált, aki számtalan alkalommal játszott Charlie kísérőzenekarában, valamint Somló Tamás és Demjén Ferenc koncertjein. Sokoldalú tehetség, aki több hangszeren játszik művészi szinten, miközben kiváló hangszerelő és hangmérnök. Zoli legújabb és legkedvesebb projectje az IMAGO MUNDI! |
|